Van-e valós, pszichológiai alapja annak a feltételezésnek, hogy hajlamosak vagyunk olyan párt választani, aki néhány – vagy akár több – dologban az ellenkező nemű szülőnkre emlékeztet minket?

Bizony van! Bár természetesen – ahogy szinte semmit – ezt sem lehet minden helyzetre általánosítani. Íme néhány fontos elmélet, amikkel magyarázható, ha folyton a szüleinkhez hasonlító partner mellett találjuk magunkat.

Sigmund Freud több mint száz évvel ezelőtt leírta, hogy a gyermekek életében – nagyjából három és hat éves koruk között – van egy szakasz, amikor a gyermekek ráébrednek a férfiak és nők közötti különbségek mibenlétére. Elkezdenek belehelyezkedni a nemi szerepeikbe, és ezzel egyidejűleg a kisfiúk arról ábrándoznak, hogy az édesanyjukat veszik feleségül, a kislányok pedig az apukhoz akarnak feleségül menni (Freud, 1900). 

Bár Freud ezen elméletének egyéb részletei sok olvasónál kicsapnák a biztosítékot, az alapvető elgondoláson egyáltalán nincs mit csodálkozni. Hiszen a szülők jelentik az alapvető mintát a gyermekek számára. Az édesanya jeleníti meg a gyermek életében „a nőt”, az apa pedig a „férfit”. Arról pedig, hogy milyen is a férfi és a nő közötti kapcsolat, szintén a szülők adják az elsődleges mintát. Ezek a minták pedig olyan erősek lehetnek, hogy megmaradhatnak felnőtt korunkig, és visszaköszönhetnek saját, felnőtt párkapcsolatainkban.

Van azonban mindezek mellett még egy fontos oka is annak, hogy sokszor – akár tudattalanul is – olyan párt választunk, aki valamiben emlékeztet minket a szüleinkre. Ez pedig ahhoz a szociálpszichológiai elvhez kapcsolódik, hogy jobban szeretjük azokat a dolgokat, amiket ismerősnek érzünk, mint azokat, amelyek idegenek a számunkra (Smith és Mackie, 2004). Ha egy férfi hasonlóan viselkedik, mint ahogyan a szüleink tették, úgy érezzük, hogy biztonságban vagyunk: fel tudjuk mérni, hogy mire számíthatunk tőle, és azt is megszoktuk, hogy egyes helyzetekben hogyan reagáljunk.

Érvényesülhet-e ez a hatás olyankor is, mikor az adott szülő sajnos egy cseppet sem olyan, akihez hasonló társsal szeretnénk leélni az életünket? Sajnos igen. Sokszor az ember számára – akár tudattalanul is – még mindig megnyugtatóbb az ismerős rossz, mint az ismeretlen.