Beszéljük meg!

Beszéljük meg!

2020. november 05. 20:20:00

Párkapcsolatainkban elkerülhetetlen, hogy ne keletkezzenek konfliktusok. A viták megoldásához vezető út mindig a megfelelő kommunikációval kezdődik. Beszéljünk róla.

Bármelyik fél szájából is hangzik el az a mondat, hogy „meg kell beszélnünk valamit”, automatikusan feszültség keletkezik bennünk. Mert az ilyen jellegű megbeszélések sokszor vitákba, majd hangos veszekedésekbe torkollnak és duzzogáshoz vezetnek. Hogyan lehet zökkenőmentesen megbeszélni egy-egy problémát?

Hogyan kezdjünk hozzá?

A párbeszéd előtt tisztázzuk le magunkban, hogy mi az, amit el szeretnénk érni a beszélgetéssel és azt is, hogy milyen megoldásokat éreznénk a magunkénak. Gondoljuk át nyugodtan és tiszta fejjel, elkerülve azt, hogy majd vitába keveredjünk. Ha mindezt sikerült elrendeznünk magunkban, keressünk egy olyan helyet, ami nem a megszokott miliő. Azért ne legyen ez a lakásunk, mert ott minden ismerős környezet. Otthonunkban hajlamosabbak leszünk felemelni a hangunkat, rosszabb esetben cirkuszba átcsapni. Inkább menjünk el egy étterembe, egy kávézóba. Ott másabb impulzusok érnek, mint a saját megszokott világunkban, és így elkerülhetjük, hogy veszekedjünk, ajtót csapkodjunk. Vagy a legrosszabb esetben azt, hogy ott hagyjuk a párunkat.

A beszélgetés alatt

Nagyon fontos, hogy megértsük a másikat. Ő mit akar, hogyan szeretné megvalósítani, és mi az, ami őt motiválja. Mit tekint problémának és mi az, amitől fél. Tisztán kell hallanunk a szavait. Legyünk megértőek azért is, hogy majd kompromisszumot tudjunk kötni. Figyeljünk arra, hogy ne hozzunk fel múltbéli bántalmakat. Ne hibáztassuk olyan dolgokért, amit valamikor régebben követett el. Hagyjuk el a mártír szerepet a valamikor ért sérelmekért. Majd beszéljünk a saját érzéseinkről, félelmeinkről és az általunk felvetett lehetséges megoldásokról. Ebben  a szituációban csak egy dolgot beszéljünk meg. Ez nem egy erőpárbaj, amiben nyertesek és vesztesek vannak. Egyikünknek sem kell győznie. A végeredménynek olyannak kell lennie, amit két kompromisszum kész, higgadt ember hozott meg.

Egy párkapcsolatnak nem a küzdésről, a vitákról és az elfojtott érzelmekről kell szólnia. Igenis beszéljünk a párunkkal arról, ami fontos a számunkra, legyen az jó, vagy rossz. Mindent meg lehet oldani, de ahhoz közösen kell elérni a megfelelő eredményt. Arra mindig figyeljünk, hogy soha ne a saját akaratunkat akarjuk kinyilvánítani, mert akkor örökké az igazunkért fogunk harcolni. Arany középút mindig van, csak meg kell találnunk.


Iratkozz fel hírlevelünkre

Köszönjük, hogy elolvastad cikkünket.

Történeted, téma ötleted szívesen fogadjuk, az info [kukac] beautylife.hu címen.

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesülj a legújabb trendekről, aktualitásokról.

Továbbiak a témában