Évről évre nő a képernyő-idő; a 4-10 éves korosztály átlagosan 3 órát tölt a különféle kijelzők előtt naponta. A világjárvány is nagyban befolyásolta az életünket és a képernyő-idő is tovább nőtt a bezártság miatt. November 21-e, a televíziózás világnapja jó apropó arra, hogy elgondolkodjunk, hogyan lehet a tévék és kütyük előtt töltött időt csökkenteni és szülőként hogyan mutathatunk jó példát a gyerekek számára. A gyerek okosórákat gyártó norvég Xplora tanácsai segíthetnek kimozdítani a fiatalokat a villódzó készülékek elől.
A régi mondás különösen érvényes a technológiai függőségre: "könnyebb megelőzni, mint kezelni.” Napról napra egyre több gyerek használ újabb digitális technológiákat, és a fiatalok az intenzív marketing kampányoknak is kiemelt célpontjai. Az, hogy a sok képernyő-idő a gyerekek szervezetére káros hatással lehet, már számos kutatásból tudjuk. A túlzásba vitt televíziózás és számítógépes játék rossz hatással van az idegrendszerre és a mozgásszegény életforma a felnőtt életüket nehezítheti meg, sok később jelentkező egészségügyi problémával együtt. Szülőként mégis mit tehetünk, hogy gyerekeink okosan használják a technológiát, miközben a képernyő előtt töltött idő is csökken?
Jöjjenek az Xplora tanácsai:
Példamutatás nélkül nem megy
Mi vagyunk az idősebbek, nekünk kell példát mutatni. Minket is be tud szippantani egy jó sorozat, de ne legyen rendszeres, vég nélküli a tévézés és mobilozás. Ha a gyerekek is folyton azt látják, hogy a szabályok csak rájuk vonatkoznak, akkor nem veszik komolyan őket. Be kell bizonyítanunk, hogy saját magunk felé is betartjuk a szabályokat, mert bizony figyelnek és ők is akkor tartják be az övéiket, ha példát mutatunk.
Emlékeztessük őket, ha sok a képernyő!
Kövessük nyomon, hogy gyermekeink mennyit töltenek kütyük és TV előtt. Nehéz teljesen kiiktatni a szórakozást kínáló készülékeket, talán nem is lehetséges. De segítsük emlékeztetni őket arra, hogy a valóság jobb, mint a virtuális világ! Kínáljunk élményeket, programokat, ösztönözzük őket, ha kell!
Közösen meghozott szabályok
Indulatos kommunikáció helyett a közös szabályok meghozatala legyen mérvadó. Közösen megszavazhatunk egy bizonyos „képernyő időt”, amikor a gyerekek kicsit játszhatnak, tévézhetnek. Ha vállalják, hogy ők maguk tartják be a szabályt, akkor bízzunk meg bennük. Fontos az ön-kontroll is, amit csak így tanulnak meg.
Mozogjon a család!
Fizikailag aktívnak lenni az egyik legfontosabb pillére az egészséges életmódnak. A fizikailag aktív gyerekek számos olyan egészségügyi előnyhöz jutnak gyermekkorban, amit későbbi életük során már nehezen szereznek vissza. A legjobb megoldás, ha aktív tevékenységbe kezd a család, pozitív mintákat kialakítva. Válasszunk olyan tevékenységet, amelyet a gyerek biztosan élvez és az önfeledt mozgás örömét adja.
A technológia lehet motiváló is!
Ha a friss levegő és a családi móka nem lenne elég motiváló, akár a technológia segítségével is ösztönözhetjük gyerekeinket mozgásra: az Xplora gyerek okosórája például a GPS, hívás és SMS küldő funkciókon túl a szabadban töltött, rendszeres aktivitásokat is díjazza. Az órát viselő gyermek 1000 lépésenként egy Xplora érmét kap; ezeket az érméket később értékes, garantált ajándékokra válthatja be.
A szociális élet fontossága
Beszélgessünk gyermekünkkel a barátság fontosságáról, a barátság és a népszerűség közötti különbségekről és arról, hogy a barátság milyen előnyökkel jár. A pandémia okozta társas eltávolodás is helyrehozható! Szülőként segítsünk újra megtalálni a gyerekkori barátságokat, akár a szülőtársak bevonásával.
Nekünk felnőtteknek kell törekednünk arra, hogy a gyorsan rohanó világunk és a pandémia negatív következményét enyhítsük és csökkenjen a képernyők előtt töltött idő. Ehhez sok aktivitásra, kitartásra és ötletekre van szükség, de jó hír, hogy a kulcs a mi kezünkben van.