Mi a végzettséged, illetve milyen területen dolgozol?

Okleveles biztonságtechnikai mérnökként végeztem az Óbudai Egyetemen, de egyetem mellett több OKJ-s képzettséget is megszereztem a szakmán belül. Műszaki területen dolgozom, jelenleg előkészítő mérnökként.

Kislányként mi szerettél volna lenni, ha nagy leszel?

Szüleim sokszor emlegetik a mai napig, hogy sosem voltam az a tipikusan lányos dolgok iránt rajongó gyerek. Mindig arról álmodoztam, hogy az építészet területén fogok mérnökként dolgozni, rengeteg gyerekkori rajzom őrzi ezeket az álmokat emlékként.

Mikor döntötted el, hogy erre a pályára lépsz?

Általános iskolában 4. osztályos voltam, amikor az iskolai tanulmányok keretén belül katasztrófavédelmi versenyre adódott lehetőség. Remek lehetőségnek láttam, hogy ebben is kipróbáljam magam, mind egyénileg, mind csapatban. Amikor első helyezettek lettünk, akkor döntöttem el: ez az én hivatásom, imádom csinálni!

Milyen volt az egyetemen a fiúk-lányok aránya?

Mikor a jelentkezésem beadtam, felkészültem arra, hogy a fiúk-lányok megoszlása az egyetemen nagyon eltérő lesz. A karon igazolt nemek aránya 85-15%-os megoszlású volt – a fiúk javára.

Hogy álltak a lányokhoz a fiúk, a tanárok, illetve ti csajok egymáshoz?

Kezdetben mindenkinek új volt a helyzet, mondhatni imponáló. Azonban az idő múlásával is mind a fiú, mind a lány csoporttársak nagyon segítőkészek voltak egymással, nagyon összetartóak voltunk. Nem mondom, hogy nem alakultak ki klikkek, ennek ellenére mégis legtöbbünk megosztotta egymással a szükséges információkat. A tanárok esetében kétfelé oszlott a nőkhöz való hozzáállás: az idősebb tanárok azt a tipikus „klasszikus” vonalat képviselték, szerintük a nők nem mérnököknek valók. A fiatalabb oktatók már sokkal empatikusabban és segítőkészebben kezeltek minket, fontosnak tartották hangsúlyozni, hogy tapasztalataik szerint a nők a műszaki életben sokkal precízebbek, mint a férfiak, és ez igenis fontos szempont.

Voltak nők a tanárok között? Ők adtak valamilyen jó tanácsot a jövőre nézve?

Igen, voltak. Tanáccsal nem láttak el minket, de számomra ők mindig is példaképnek számítottak. Nagyon motiváló volt (és mai napig is az), hogy a nők is képesek a tudásukkal magas szakmai szintet elérni, és ezáltal a tiszteletet kiérdemelni.

Milyen nehézségekkel találtad szemben magad a munkaerőpiacon?

Amikor az alapképzés utolsó szemeszterét kezdtem el, egy mérnökirodában kaptam állást ajánlatkészítő mérnökként. Felemelő volt az érzés, hogy végre „a nagybetűs életben” is bizonyíthatok. Azt tapasztalom, hogy legtöbbünk ilyenkor fiatalon, frissen végzettként azt hisszük, miénk a világ. Nem tagadom, ezzel én sem voltam másképp. A munkaerőpiacon már más törvények uralkodnak, amiket meg kell tanulni. Az egyetemen megszoktam, hogy bizonyos időközönként kell teljesítenem, és ha mindent megteszek annak érdekében, hogy sikerrel járjak, nem marad el az elismerés. Ilyenkor az összeállt csapatunk nagyon jól össze tudott dolgozni és folyamatosan láttam a fejlődéseinket, eredményeinket. Mindezek mellett fakultatívan ösztöndíj programok biztosították annak a lehetőségét, hogy szakmailag fejlődni tudjunk és további kapcsolatokat építhessünk ki.
Ahogy elhelyezkedtem a munkaerőpiacon, időről időre csalódott lettem. Rá kellett jöjjek és el kellett fogadnom, hogy itt minden folyamat sokkal lassabban zajlik: az az egyetemi tudás, amit megszerzel, csak a jéghegy csúcsa csupán. Évekbe telik mire eléred azt a szintet, mikor azt mondhatod, érzed a szakmai fejlődésed, szeretnél és tudsz is egy szinttel feljebb lépni. Nehézségként éltem meg azt is, amivel végképp nem számoltam: amikor bekerülsz egy új helyre, nem válogathatod meg a „csapatod”, nem mindenki fogadott el olyannak, amilyen vagyok. Ma már úgy gondolom, hogy az alkalmazkodás és az alázat, a másik ember tisztelete a mérnöki erkölcs szerves részét képezi. S ez egy folyamatosan tanulás is egyben – minél több emberrel találkozol majd, annál több türelmet és diplomáciát kell tanúsítanod másokkal szemben.

Milyen céljaid voltak/vannak a karriereddel kapcsolatban?

Állandó célom, bármit is kell csinálnom, hogy azt ne felületesen végezzem el. Vallom, hogy minden oldalról meg kell vizsgálni a dolgokat – persze megfelelő időhatékonysággal. A kellő tapasztalatok megszerzése után szeretnék egy olyan beosztást, ahol a szakmai tudásom mellett a tapasztalataimat kamatoztatva saját időbeosztás alapján maradandó munkát végezhetek, valamint hosszútávú szakmai kapcsolatokat építhetek ki.

Ezeket hogy sikerül megvalósítanod, vagy időközben kell-e módosítanod rajtuk?

Persze, mondhatni folyamatosan változnak annak függvényében, milyen közegben vagyok és milyen hatások érnek. Örömömre szolgál, hogy ténylegesen a szakmában sikerült elhelyezkednem, és folyamatosan új és új területét ismerhetem meg, amivel tapasztalatokat tudok gyűjteni.

Milyen a munka a terepen, ahol sokszor a kétkezi munkát végző férfiakkal kell dolgozni, őket irányítani?

Nem hiszek abban, hogy lehet embereket úgy irányítani, hogy azt a fajta munkát sosem végeztem fizikálisan – és a másik oldalról én is ezt tapasztalom. Ezt is alázatnak hívom, ami az ember és a munka között alakul ki. Ha olyan feladat elvégzésére kértem egy kollégát, amit előtte nem csináltam, szántam arra időt, hogy annak módját elsajátítsam. Javarészt ennek köszönhetően együttműködést kaptam a munkaterületen, de persze találkoztam olyannal is, amikor már az elején elítéltek a nemem és a korom miatt. Akkor ott bármit csinálhatsz, sosem leszel elég jó.

Ért-e negatív megkülönböztetés azért, mert nő vagy, illetve volt-e olyan helyzet, ahol pont azért, mert nő vagy kerültél előnyösebb pozícióba?

Hogyne!! (halkan felnevet) Korábban sokat hallottam és olvastam arról, hogy a nők a magánéletük mellett a munkaerőpiacon is megkülönböztetésben részesülnek. Persze azt gondoltam, hogy majd én ennek szöges ellentéte leszek és megmutatom, hogy lehet másképp is! Eleinte nagyon nehezen viseltem, hogy az akaratom, a szorgalmam és a tudásom édes kevés akkor, ha valaki diszkriminatív gondolkodású. Mára megtanultam, hogy megfelelő intelligenciával ez kezelhető. El kell fogadni, hogy a nőket bizonyos (inkább férfias) szakmákban egyenlő termelékenység mellett eltérő bánásmódban fognak részesíteni, meg fogják különböztetni a férfiaktól. És lehet, hogy ezekben az ágakban a munkáltatói diszkrimináció erősebb, mégis úgy gondolom, hogy - ha erősek a céljaink – nem feltétlenül jelent megoldást a foglalkozási szegregáció. Tehát, ha azt érezzük, hogy folyamatosan megkülönböztetnek minket egy szakmán belül női mivoltunkból fakadóan, nem fog megoldást jelenteni, ha áttérünk egy másik szakmába, ahol inkább több a női munkavállaló. Hosszútávon ez nem lesz kifizetődő. Nem emlékszem olyanra, hogy pont azért, mert nő vagyok, előnyösebb pozícióba kerültem volna. Nem tudnám ezt a fajta adottságom kihasználni! 

Mit szólnak a fiúk, ha az ismerkedés alatt kiderül a szakmád?

A következő kérdés követi mindig a „HŰHA!” felkiáltást: egy nő hogyan választ egy ilyen férfias szakmát? A meglepődés sosem marad el.

Befolyással van-e a munkád a párkapcsolatodra? Úgy gondolom, egy férfias szakmát választó lány, eleve határozottabb és harciasabb, dominánsabb is az átlagnál. Ezt meg tudod erősíteni? 

Eleinte nagyon befolyással volt, azt éreztem, párkapcsolat mellett nem fogok tudni megugrani bizonyos szinteket szakmailag, mert minden időre szükségem van ahhoz, hogy jól tudjak teljesíteni. Valóban sokat harcoltam és nem akartam engedni önfejűen, makacsan a saját igazamból. A mondás, miszerint „két dudás egy csárdában nem fér meg”, nagy igazság! Azonban megfelelő kommunikációval ezeket szerencsére lehet kezelni. Azt tapasztalom, hogy a megoldott helyzetektől mindig egyre jobban tiszteljük egymást és még inkább felnézünk a másikra!

Mit tanácsolnál a műszaki pályára lépő lányoknak?

Elsősorban mindenképp azt, hogy ne féljenek. Tanácsolom, hogy minden helyzetben tanúsítsanak szakmai alázatot és próbáljanak minőségi szakmai kapcsolatokat kiépíteni. Legyenek mindenre kíváncsiak, merjenek kérdezni és tanulni. Akármilyen sérelem éri is őket, próbálják a higgadtságukat megőrizni és átgondolni a helyzetet, majd ennek mértékében tárgyilagosan (vagy humorosan) választ adni a dolgokra.
És ami a legfontosabb: próbálják elfogadni, hogy bizonyos kiváltságok nem járhatnak még nekik, mint tapasztaltabb kollégáiknak, és ettől függetlenül ne felejtsék el, miért indultak el azon a "bizonyos" úton.